2011. február 18., péntek

Szürke angyalok 6

A jármű eszeveszett tempót diktált,ahogy Muldon teljes erőből nyomta a padlóig a gázpedált.A kocsi motorja szenvedni hallatszott,amikor egy rövid mozdulatsorral sebességet váltott.A szenvedés elhalt,a mutató pedig egyre csak fölfelé kúszott.Nem késlekedhetett,pedig váratlanul kapta a megbízást.-"Épp ezen a napon"-gondolta Muldon.
A váratlan talán nem a legmefelelőbb szó.A magafajták-akik nem voltak túl sokan,de összességében mindenhol jelen lehettek a világon-állandóan szolgálatban voltak.Ha egy ideig nem érkezett megbízás a Direktóriumtól,akkor hálát mondhattak annak,akinek akartak.Nem sokan tartották meg hitüket a Paktum megkötése után.
Egy hirtelen jobb kanyar,már majdnem ott volt a célnál,ami nem volt más,mint a városi elmegyógyintézet.
Muldon tudomása szerint ezt a helyet legalább százötven éve nem kellett hivatalos okból meglátogatnia a Direktórium embereinek.Az utolsó ügynél egy ott prédáló vámpírt kellett megállítani.Az éjszaka 17 halottal,és sok sebesülttel zárult.Az akkor ideküldött ügynököt össze kellett fércelni az eset után,és a pszi divízió is kellemetlen pár napnak nézett elébe,míg kitakarították az őrültek fejéből az akkor történteket.Egynek lerobbant a feje a hihetetlen mentális kondicionálás ellenére.
-Itt vagyok-jegyezte meg magának Muldon.
Az épület elég nagy volt-idomulni kellett a város keresletéhez-,és a legtöbb ember talált benne valami félelmeteset esténként.Talán az őrültek üvöltözése?A néha hallható dulakodás hangja?Netán maga a gondolat,hogy menthetetlenül bekattant emberek lakoznak a szomszédságukban?Talán mindezek összessége.Nem volt lényeges,egy acélos akaratú ügynököt küldte ide,nem véletlenül.A Direktor és a tanácsosai mindig többet tudtak,mindig egy lépéssel saját ügynökeik előtt jártak,mégsem ők cselekedtek.Nem piszkolják be a kezüket.
Az épületben sötét volt.Ami elég furcsa,mivel nem volt nagyon késő,és legalább az első szinten a háromból kellett volna egy kis életnek lennie.Az ápolók azon része,akik éjszakás beosztáson voltak.
Az egyik ablak hangos csörömpöléssel robbant apró szilánkokra a nekicsapódó testtől.A férfi üvöltve zuhant le a harmadik emeletről.
Muldon a csomagtartóhoz sietett,és kinyitotta.A benne található bársonyborítású hatalmas táska zárján a számokat a megfelelő irányba tekerte,majd egy halk kattanással megadta magát.A táskában vörös bársony belsőrészen fegyverek pihentek.Nem is egy.Az információk,amiket a pszi-divíziótól kapott komolyabb tűzerő bevetését igényelték.
A tokból Muldon egy lefűrészelt duplacsövűt vett előt,majd betöltötte a két lőszert.A puskát a szürke ballonkabátja alatti tokba rejtette,majd több,mint elegendőnek ítélt lőszert vett magához.A puska elég könnyen megállít sokféle ellenfelet,de egyedül evvel a fegyverrel nem érezte magát elég biztonságban.Kivette a kedvencét.Egy .44-es kaliberű Magnum.Igazi csoda volt,imádta a fegyvert.A pisztolyt a kabátja másik szárnyába rejtette,elrakott pár gyors tárazót is.
A kalapjára semmi szükség nem lesz.Így be is dobta a most már újra zárt állapotban nyugvó fegyvertokra,és felfedte szőkésbarna hajjal koronázott fejét.A haja megint úgy állt,mintha a feje egy élő szöges buzogány lenne.
-A fenébe is,hogy várják el az embertől,hogy kifogástalan legyen,ha állandóan rosszkor keresik meg?-kérdezte magát Muldon,miközben végigsimította a fejét.
A főbejárathoz ment,és újra ellenőrizte a puskát.Lőszer rendben.A kapu nyitva volt,vajon az ajtóval is ez lesz e a helyzet?
Elfordította a kilincset,és óvatosan belépett az ajtóba.Az oldalán lévő készülék,amiről meg is felejtkezett megszólalt.Hármas erősségű elmetevékenység.A rohadt életbe,ez nem lesz egyszerű.
Muldon az árnyékokban bújva indult el a lépcső felé.A folyosón pislákoltak csak a neon izzók.Ezt kintről nem látta.Csak feketeséget.Ez nem néz ki túl jól.
Hirtelen célzásra kapta a fejét,amikor a lépcsőről egy alak tántorgott le.Fehér ruhája azonnal látni engedte,hogy egy itt dolgozó szerencsétlen.A gyér fényben is látszott,hogy a fekete férfi fejéből vér szivárog,és bemocskolja fehér ruháját.
Muldon leengedte a fegyert,és odasétált a férfihoz,aki a lábaihoz omlott.
-Kérem segítsen!Ezek megölnek mindenkit!Kérem!
-Nyugodjon meg,rendőr vagyok-nem is hazudott túl nagyot,és talán megnyugszik annyira a férfi,hogy lehessen vele beszélni.-
-Egyedül van?Hol az erősítés?Ezek a valamik mindenhol ott vannak,és sorra felzabálják,vagy lemészárolják a többieket.Ez kész elmebaj!Azt sem tudjuk mik ezek!Csak úgy egy nyúlvány néha elragad valakit.Kérem mentsen meg!
-Nyugodjon meg!-ütötte pofon az ápolót-Menjen ki,nemsokára megérkezik az erősítés.Várja meg őket az épület előtt.
Az erősítés egy pár pszis volt.Ők majd elrendezik a túlélők elméjét.
A lépcsőn felóvatoskodó ügynök olyat látott,amit csak a régi horrorregények lapjain olvashat.
Éppen egy beteg futott üvöltve a furcsa hangok elől a biztonság felé,amit a kijárat jelenthetett volna,ha a egyik szellőző nyílásból,ami alatt elhalad nem nyúlik ki valami húsos,nyálkától csillogó csápszerű valami.A férfit egy pillanat alatt berántotta a "lény",és azonnal elhalt a hangja.
Muldon szinte hangtalanul sétált a folyosón,ahol az előbb végeztek ki egy embert.A lény nem nyúlt ki újra.Bár neki legalább esélye lett volna ellene.A folyosón haladva belátott a zárkákba,amik a menthetetlenül elmeháborodottak otthona volt.A kis ablakokon a pislákoló fény mellet nem látszott más,csak a falakra száradt vér.Az egyikben egy ember a plafonról lógott...egy húsos nyúlványról.És még élt.Marhára gyorsan kell végeznem,mielőtt az egész épületet elnyeli a rémálom.
Muldon nem vette észre,de a plafon egyik másik szellőző nyilásából valami csöpögni kezdett.Nyers hússzínű massza,ami egyre gyorsabb ütemben esett a földre.Lassan elkezdett összeállni,és megannyi szem jelent meg egyszerre rajta.A szemeket szájak követték,majd lassan elkezdett Muldon felé kúszni.
Az ügynök furcsán érezte magát.Mintha figyelné valaki,vagy valami.A paktum óta nem csupán bízott a megérzéseiben,azokat követve dolgozott.Azonnal megpördült,és szembekerült az alaktalan masszával,mely avval fenyegette,hogy felfalja.
A két golyó egymás után vált sörétek sokaságává.
A lény húsába tépett a több tucat sörét,nagy darabokat tépve ki belőle.Felüvöltött egy emberéhez alig-alig hasonlító hangon,majd egyszerűen szétfolyt.A sérülések elvették a kedvét a további mozgástól.Pár pillanat múlva elkezdett elpárologni.Szagtalan füst keretében megszűnt ebben a valóságban létezni.
Muldonnak volt már dolga hasonlóval dolga.Az viszont sokkal összeszedettebb volt.Ez egy alaktalan rém.Személytelen,kínzó látomás,mint a nyúlványok is.
Nem volt idő sokáig merengeni.Tovább kellett haladnia,hogy minél előbb véget vethessen az egésznek.Ahogy a hosszú folyosó végén található lépcső felé fordult alakokat látott közeledni.Talán túlélők de várjunk...egyáltalán nem siettek felé.Csak csoszogtak.Ahogy közelebb,és közelebb értek még egy furcsaság tűnt fel Muldonnak. Mindegyik furcsa szögben tartotta a fejét,és a hátukból mintegy köldökzsinór egy nyálkás csőszerű valami állt ki.Ahogy a szemével követte látta,hogy a mennyezetből három ilyen cső lógott.Mintha bábok lennének.
Az egyik lassan ráemelte a tekintetét.Üres szemgödrök bámultak csupán rá,majd követte őket a száj,amely miután kinyílt,ugyan csak végtelen feketeségnek tűnt.
A sikoly,ami onnan jött megbénította Muldont.A füle elkezdett vérezni,és ledőlt a lábáról,elejtve fegyverét.
A sikoly abbamaradt.Nem hagyta,hogy egy újabb támadást megindítson ellene a pokoli teremtmény.Kirántotta a .44-est,célzott,tüzelt.Háromszor.A három lény,amelyek valaha emberek voltak összerogytak.A köldökzsinór nem támasztotta meg őket.A fejük,mint egy dinnye robbant szét egymás után,majd mintha soha nem lettek volna ott,eltűntek a csövek.
A földön három ember holtteste feküdt.Szegény ördögök.Senki sem érdemel ilyen sorsot.
A lépcsőt további akadályok nélkül érte el.Felsietett,és majdnem felrobbant a készüléke a mért eredményektől.Hármas erejű pszi...ezt mutatta,amikor lent volt.Már négyes.A szoba,ahol a beteget tartották a pszichikus energiáktól ragyogott.Muldon gondokodás nélkül odarohant,és fegyverrel a kezében feltépte az ajtót.
Amit látott,az nem lehetett a valóság.A semmibe lépett egy gumiszoba helyett.Ahol falak,padló,plafon kellett volna legyen,ott örvénylő káosz volt csupán.Néha egy-egy száj,vagy szem jelent meg valahol...és folyamatosan beszélt.Nem is igazán a szájak,inkább a szoba.A középen lévő ember összekuporodva zokogott,vergődött a földön.
-HAGYJATOK VÉGRE BÉKÉN!NEEEM!ELEGEM VAN!
Muldon gyanúja beigazolódott.Az előtte álló embert nem véletlenül zárták ide.Vad képzelgések tartották fogva már azelőtt is,hogy a hatalom lángja felpislákolt volna benne.Ő továbbra is fogoly maradt,de az elméje által gerjesztett képek megelevenedtek.Megelevenedtek,és mások rémálmaivá váltak.
Mintha megérezte volna a jelenlétét,a férfi felállt.Térden csúszott oda Muldon elé,és megragadta a nadrágja szárát.
-Könyörgöm...vessen véget ennek.VÉGET!-habzott a szája-
-Ezért vagyok itt,nyugodjon meg.
A pisztolyt a férfi fejéhez illesztette,és meghúzta a ravaszt.
Ahogy a golyó áthaladt a fején az egész rémálomkép kezdett eltűnni.Nem maradt más,mint egy holttest a padlón.
Muldon átfésülte az épületet.Maradt egy pár ember,akiket valahogy nem értek el a furcsa rémalakok.A legtöbbjük egy kicsit őrültebb lett az eddiginél.Szinte mindenki,akit talál a földön hintázott karjait a térdeire kulcsolva.A szobák hamarosan újra megtelnek.A halott betegeket néhány ápoló fogja pótolni.Az ügyet valószínűleg elsimítják.Elrendezik,hogy egy ember legyen a felelős ezekért a dolgokért.Egy elszabadult beteg,akit sikerült végül megállítani.A fekete férfi,akivel a bejáratnál találkozott visszaáll dolgozni,de csak miután a pszisek közül páran rendezik a gondolatait,és eltüntetik az emlékeit az eseményről.
Így szokott ez menni nálunk.
Az épület előtt csak egy nagyobb furgon várakozott.Egy rövid hajú nő üdvözölte Muldont.
-Jó estét.Látom megúszta.Nem véletlenül maga az Ász a pakliban.
-Kapja be Sophia.Ez után remélem dupla prémiumot kapok.Vagy ami jobb lenne,egy hét szabadságot.
-Nyugodjon meg,egy ilyen feladat elvégzése nem rutinmunka.Már ha a többit annak lehet nevezni.
A többi.A vámpírok,vérfarkasok,kóbor kísértetek elhárítása.
-Remélem is.A puskámat a másodikon hagytam.Összeszedhetnék.Csak küldjék a lakásomra.Mára végeztem.
Muldon nem is figyelt a nő szavaira.Nem érdekelték.Beült a kocsijába,és elhajtott.Haza a jó meleg ágyba,az ismerős formák és szagok birodalmába.Ez a mai eset elbaszott volt.Előre meg kellett volna érezniük,hogy valaki ráébredt a hatalmára.A Direktórium azonnal kiküld egy egységet,és a berkeibe fogadja.Akár akarja az illető,akár nem.De valahogy átsiklottak e fölött.
Nem baj,itt vagyok én,majd eltakarítom.Adammel is foglalkoznom kéne.
Elvégre megtörtént,amit remélt.
Talán újra eljöhetnek azok az évek,amikre mindig jó szívvel gondol.
A fenébe is,sok év van még nyugállományig.Főleg annak,aki nem öregszik.

4 megjegyzés:

  1. Szia! Szerintem nagyon jó! Szívesen olvastam őket. Köszi!

    VálaszTörlés
  2. Örülök,hogy tetszett.
    Ha gondolod,akkor időnként nézz vissza,mert folytatom a történetet.

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. -.-...akkor újra...szóval..illene már folytatnia...

    VálaszTörlés